Skip to content

It’s time to celebrate

2014. február 14. péntek

…and as I still haven’t figured out how to post a real birthday cake with 36 candles, you have to be satisfied with a new video instead, as usual. Enjoy this lovely Handel cantata sung by Mr. Jaroussky, to whom I would like to wish a very happy birthday!

G. F. Handel: Mi palpita il cor
Philippe Jaroussky, Ensemble Artaserse

Carmen — vagy amit akartok

2013. november 4. hétfő

Van a YouTube-on egy felvétel, ami ugyancsak felkavarta a kedélyeket néhány évvel ezelőtt, mégpedig a szokatlan darabválasztás miatt. Én a magam részéről viszonylag könnyedén és mosolyogva vettem tudomásul a dolgot, megállapítottam, hogy “ezt is milyen jól csinálja”, és élveztem a zenét. A kommentek alapján azonban nyilvánvaló, hogy ez sokaknak nem sikerült.

Nem akarom tovább csigázni senkinek a kíváncsiságát, elárulom, hogy a kérdéses mű egy ária Bizet Carmenjéből. Pontosabban Carmen egyik áriája, a Cigánydal.

“Hűha!” — mondják most néhányan. Esetleg még a szemöldöküket is rosszallóan összeráncolják. És valóban, jogos a kérdés: lehet-e ilyet csinálni, elénekelheti-e egy kontratenor, férfi létére, egy női operaszereplő áriáját? Súlyosbító körülmény: egy viszonylag ismert áriát.

Nézzük csak, mi mindent hoztak fel mellette a kommentelő kollégák! (Az ellenvélemények általában a “borzasztó — nevetséges — ez már mégis csak sok” körön belül maradtak, ezen igazából nincs mit elemezni.) Itt van először a “nekem tetszik”, különféle változatokban. Ez ugyanaz az eset, csak ellenkező előjellel. Nem lehet belekötni, hiszen egy szubjektív vélemény egyszerű kinyilvánítása, de éppen emiatt nem igazán nevezhető érvnek. Azután valaki azt írta: “hiszen csak egyetlen spanyolországi koncert volt.” Ennek meg olyan kínos mentegetőzés-szaga van. És különben is, a spanyol közönség talán kevésbé fontos, vagy zeneileg kevésbé kifinomult ízlésű, mint mondjuk a francia? Náluk még “elmegy” egy olyan produkció, amit máshol már nem lehetne felvállalni? Esetleg arra gondolt az illető, hogy ha valaki csak egyszer csinál valamit, az nem számít? Azután: “Andreas Scholl is elénekelte, sőt lemezre vette a Habanerát.” És ha Scholl hülyét csinált magából, akkor Jaroussky is bátran megteheti. Logikus.

Ez minden érvünk, hölgyeim és uraim? Próbáljuk meg egy kicsit továbbgondolni a fentieket, lássuk, mi lesz belőle!

“Hiszen csak egyetlen spanyolországi koncert volt!”

De miért pont akkor és ott, ha máskor sohasem? Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjunk, meg kell ismernünk egy kicsit közelebbről a darab elhangzásának körülményeit.

A helyszín Granada, ahol 1952 óta minden nyáron megrendezik a Granadai Nemzetközi Zenei és Táncfesztivált. Ennek keretében került sor 2007. június 27-én  Philippe Jaroussky dalestjére, Jérôme Ducros zongorakíséretével. A fesztivál ebben az évben a “spanyolok Párizsban” téma köré szerveződött, ennek megfelelően Jaroussky programjának legnagyobb részét francia szerzők spanyolos hangvételű és spanyol szerzők francia nyelvű dalai tették ki. (A teljes műsor itt olvasható.) A végén a művészek két ráadást adtak, ebből a második volt a Carmen-ária. Nem tudom, mások milyen szempontok szerint választanak ráadást, nekem elsőre ezek jutnak az eszembe: illeszkedjen a koncert anyagához, de nem kell, hogy teljesen komoly legyen, legyen olyasvalami, amit jól ismernek az emberek, vagy valami meglepő, amire senki sem számít. Esetleg mindez egyszerre? A Cigánydal máris egészen logikus választásnak tűnik.

“Andreas Scholl is elénekelte a Habanerát.”

És vajon miért pont szegény Carment vették elő mindketten? Úgy gondolom, ezek az áriák azért emelhetők ki viszonylag könnyen az eredeti kontextusból, mert eleve betétszám-jellegűek. A Cigánydal a második felvonás elején hangzik el: Carmen és társai Lillas Pastia kocsmájában múlatják az időt, a cigánylányok táncba kezdenek, és ehhez énekel Carmen egy dalt. Tehát egyfajta “ének az énekben” szituációval állunk szemben, amikor nem azért fakad dalra az illető szereplő, mert az operákban a beszéd helyett is énekelni szoktak, hanem mert a történet szerint éppen énekel valamit. Egy valamirevaló zeneszerző ezt persze zenei eszközökkel is nyomatékosítja, például strófikus formával, ahogyan itt is (ez a 19. századi operákban már nem nagyon használatos, leszámítva a hasonló helyzeteket — gondoljunk csak a minden magyar iskolásnak alaposan a fejébe vert Bánk bánra: a Keserű bordal strófikus, a Hazám, hazám nem). Ha így, koncertkörülmények között, zongorakísérettel halljuk a darabot, szinte csak a hosszúra nyúlt bevezető (amelyhez az operában színpadi cselekvés társul)  árulkodik arról, hogy eredetileg nem önálló dalként látta meg a napvilágot.

A forma után térjünk rá a tartalomra! A szöveg egy cigány táncmulatságot ír le, egy semleges, külső narrátor által elbeszélve. Önmagában is kerek egészet alkot, értelmezéséhez nincs szükség az opera ismeretére, hiszen csak érintőlegesen kapcsolódik a cselekményhez és Carmen személyéhez. És miután a narrátor kilétét (és nemét) homály fedi, nincs a szövegben semmi olyasmi, amit furcsán hangzana egy férfi szájából. Nincs szükség olyan trükkökre, mint például Purcell O let me weep-jénél, amelyet nem csak Jaroussky, de már a kontratenorok nagy öregje, Alfred Deller is elénekelt — előbbi inkább kihagyva a befejező, “he’s gone, he’s gone, his loss deplore, and I shall never see him more” szövegű szakaszt, utóbbi cselesen “she”-re cserélve az összes “he”-t.

“Nekem tetszik.”

Evidenciának tűnhet, de azért szögezzük le: azt, hogy tetszik-e vagy sem, egy zenei produkciónál elsősorban az alapján szoktuk eldönteni, amit hallunk. Térjünk rá tehát most a hangzásra!  Sokan úgy gondolják, hogy egy olyan előadás, mint ez, eleve nem lehet jó, hiszen ellenkezik a zeneszerző szándékaival, aki eredetileg női hangra képzelte el az áriát. Így igaz, dobjuk is gyorsan a kukába — de akkor legyünk következetesek, és ugyanezzel a lendülettel hajítsuk utána a zeneirodalom összes átiratát és feldolgozását! Ki az, aki Liszt Wagner-átiratait hallva így reklamálna: “nem helyénvaló így eljátszani a Tannhäuser-nyitányt, hiszen Wagner zenekarra képzelte el, nem zongorára!” Abszurd, ugye? Senki ne értsen félre, ezzel nem azt akarom mondani, hogy Jarousskyé a világ legjobb előadása ebből az áriából, vagy hogy soha többé nem akarom női énekessel hallani. Csak egyszerűen ostobaság lenne ezen az alapon eleve elvetni, mint egy lehetséges értelmezést a sok közül.

Foglaljuk gyorsan össze az eddigieket: megállapítottuk, hogy a Cigánydal remekül illett az adott koncert programjába, hogy viszonylag könnyen kiemelhető az opera eredeti kontextusából, és hogy a hangfajok különbözőségét sem tekinthetjük elvi akadálynak. Az írásom elején feltett kérdésre a válasz tehát: igen, meg lehet csinálni. Hogy érdemes volt-e, sikerült-e az előadóknak megragadni és közvetíteni a zene mondanivalóját, megérinteni a közönséget? A felvételen hallható reakciók alapján igen, ott és akkor legalább is működött a dolog. Térben és időben jóval távolabbról, egy recsegő kalózfelvételen keresztül hallgatva a produkció nyilván veszít valamit a varázsából, de engem még így is képes magával ragadni.

Csak egy dal

Befejezésül jöjjön egy rövid történet, azok kedvéért, akikben még mindig ott bujkál a “de hát Carmen nő, Jaroussky meg férfi” ellenvetés!

Egy családi nyaraláson két, akkor még óvodás fiam játék közben teli torokból rázendített a Cifra palota című örökbecsű gyerekdalra. Második versszak: “Kicsi vagyok én, majd megnövök én, esztendőre vagy kettőre nagylány leszek én.” Apjuk itt közbeszólt: „De hát ti fiúk vagytok, inkább úgy kellene énekelni, hogy nagy fiú, vagy férfi leszek, nem?” Mire a hat éves: „Ugyan, apa, tudhatnád, hogy ebben a dalban egy lány énekel, azért mondjuk úgy, hogy nagylány leszek én.” — Vagyis előadóként képes különbséget tenni a saját énje és a dal egyes szám első személye között, nem képzeli magát lánynak, és köszöni szépen, nem is akar az lenni. Csak elénekelt egy dalt, amit szeret. Miért is ne? A felnőttek meg hadd problémázzanak mindenféle butaságon, ha nincs jobb dolguk!

*  *  *

Chanson Bohème /Cigánydal (Bizet: Carmen)
Philippe Jaroussky,  Jérôme Ducros

Les tringles des sistres tintaient
avec un éclat métallique,
et sur cette étrange musique
les zingarellas se levaient.
Tambours de basque allaient leur train,
et les guitares forcenées
grinçaient sous des mains obstinées,
même chanson, même refrain,
même chanson, même refrain.
Tra la la la…

Les anneaux de cuivre et d’argent
reluisaient sur les peaux bistrées;
d’orange ou de rouge zébrées
les étoffes flottaient au vent.
La danse au chant se mariait,
la danse au chant se mariait;
d’abord indécise et timide,
plus vive ensuite et plus rapide…
cela montait, montait, montait, montait!
Tra la la la…

Les Bohémiens, à tour de bras,
de leurs instruments faisaient rage,
et cet éblouissant tapage
ensorcelait les zingaras.
Sous le rhythme de la chanson,
sous le rhythme de la chanson,
ardentes, folles, enfiévrées,
elles se laissaient, enivrées,
emporter par le tourbillon!
Tra la la la…

*  *  *

Ha megszólal a tamburin,
És hangja lüktet egyre jobban,
A vad cigányvér lángra lobban,
És forró táncra perdül mind,
A csörgő hangja vígan cseng,
Ha összecsendül a gitárral,
És messze szól a szép cigánydal,
És áll a tánc és szól a dal!
Tra-la-la-la…

Sok cifra pénz és tarka lánc
A lányok karcsú testén csillan,
A szoknya ránca vígan villan,
Hogyha nagy vidáman áll a tánc.
És egyre vígabb lesz a bál,
A lázas nóta egyre gyorsabb,
A tánc és lárma összeolvad,
És egyre jobban harsog, tombol, száll!
Tra-la-la-la…

Vad nótába kap a cigány,
A rossz vonót majd szerte csapja,
Amint fel és le rántja karja,
És őrült táncba kap a lány!
A nóta hangja zajba fúl,
Felbomlik már a rend, a törvény,
Elkap minden lányt ott az örvény,
Szíve részeg, lába jár vadul.
Tra-la-la-la…

(id. Ábrányi Emil fordításának felhasználásával)

*  *  *

P.S. Ha valakit érdekel, a fesztivál honlapjáról letölthető a 2007-es eseményeket összefoglaló kiadvány, a 36-37. oldalon két képpel és egy röpke spanyol nyelvű bekezdéssel Jaroussky koncertjéről.
http://www.granadafestival.org/ediciones_anteriores/memorias/

Jaroussky--Granada

Hulló levelek

2013. július 23. kedd

Nem rajongok különösebben a francia sanzonokért, azt pedig, amikor egy operaénekes próbál valamilyen könnyebb műfajú nótát előadni, az esetek többségében kínosan röhejesnek találom. De mindig vannak kivételek — ezt a felvételt például nagyon megszerettem. Szeretem a dal szomorkás nosztalgiáját, Jaroussky előadásának mesterkéletlen őszinteségét, a karmester elvarázsolódott arcát, ahogy belefeledkezik a zenébe. A látványos helyszín és az ünnepi alkalom már csak a hab a tortán.

Les feuilles mortes (Joseph Kosma & Jacques Prévert)
Philippe Jaroussky, L’Orchestre National de France, dir. Daniele Gatti
Le Concert de Paris du 14 juillet 2013 au Champ de Mars

Oh! je voudrais tant que tu te souviennes
Des jours heureux où nous étions amis.
En ce temps-là la vie était plus belle,
Et le soleil plus brûlant qu´aujourd´hui.
Les feuilles mortes se ramassent à la pelle.
Tu vois, je n´ai pas oublié…
Les feuilles mortes se ramassent à la pelle,
Les souvenirs et les regrets aussi
Et le vent du nord les emporte
Dans la nuit froide de l´oubli.
Tu vois, je n´ai pas oublié
La chanson que tu me chantais.

C´est une chanson qui nous ressemble.
Toi, tu m´aimais et je t´aimais
Et nous vivions tous deux ensemble,
Toi qui m´aimais, moi qui t´aimais.
Mais la vie sépare ceux qui s´aiment,
Tout doucement, sans faire de bruit
Et la mer efface sur le sable
Les pas des amants désunis.

Les feuilles mortes se ramassent à la pelle,
Les souvenirs et les regrets aussi
Mais mon amour silencieux et fidèle
Sourit toujours et remercie la vie.
Je t´aimais tant, tu étais si jolie.
Comment veux-tu que je t´oublie?
En ce temps-là, la vie était plus belle
Et le soleil plus brûlant qu´aujourd´hui.
Tu étais ma plus douce amie
Mais je n´ai que faire des regrets
Et la chanson que tu chantais,
Toujours, toujours je l´entendrai!

C´est une chanson qui nous ressemble.
Toi, tu m´aimais et je t´aimais
Et nous vivions tous deux ensemble,
Toi qui m´aimais, moi qui t´aimais.
Mais la vie sépare ceux qui s´aiment,
Tout doucement, sans faire de bruit
Et la mer efface sur le sable
Les pas des amants désunis.

(Jacques Prévert)

*  *  *

HALOTT LEVELEK 

Jusson eszedbe, mi oly messze tűnt,
az az idő, mi csak tiéd s enyém,
ó, sokkalta szebb volt az életünk,
és ragyogóbb, hisz dőlt ránk a fény.
Kupacban áll a sok holt falevél –
a tűnt nyarak emléke int,
kupacban áll már a sok holt levél,
mint könnyeink és örömeink.
És az őszi szél elhordja mind,
hol feledésnek éje vár,
de lásd, tudom még szó szerint
azt a dalt, mi oly messze már…

E dal miénk, hozzánk hasonló,
tiéd e dal s enyém, szivem,
nincs két sziv még oly egybehangzó,
mint szíved és az én szivem.
Csendben válnak el, egy szót se szólva,
kiket az élet űz tovább,
és az ár, a tengerár lemossa
a tűnt szeretők lábnyomát.

(Baranyi Ferenc fordítása)

*  *  *

“C´est une chanson qui nous ressemble”, avagy családom reakciói néhány véletlenszerűen megállított képkockára
 

“Jé, ez a Jaroussky hogy megöregedett!” – mondta a férjem, aki újabban a szemöldökében megjelenő ősz szálakra szokott panaszkodni, és épp most úszta át a Balatont csak azért, hogy bebizonyítsa, negyvenegynéhány évesen még nem túl öreg hozzá.

“Hahaha, de vicces!” – mondta a kisebbik fiam, a család bohóca.

Lehet, hogy kipróbálom még egy pár emberen…🙂

Radio broadcast 2013-07-13

2013. július 9. kedd

Nordwestradio (Radio Bremen) 2013-07-13 17:05

Musikfest Bremen 2009

Mitschnitt vom 9. September, Kirche Unser Lieben Frauen, Bremen

Unter dem Titel “Barocke Schätze” gab es während des Musikfestes Bremen ein ganz besonderes Konzert. Der Countertenor Philippe Jaroussky und Concerto Melante hatten für ihren Auftritt Kantaten, Arien und Instrumentalmusik zusammengestellt. Hören Sie den Konzertmitschnitt vom 9. September 2009.

Das Konzert mit dem Concerto Melante stand unter dem Titel: Barocke Schätze. Auf dem Programm: Kantaten, Arien und Instrumentalmusik von Giovanni Battista Bononcini, Antonio Vivaldi, Nicola Porpora, Alessandro Scarlatti und Domenico Gallo.

Program site and live stream:

http://www.radiobremen.de/nordwestradio/sendungen/musica_antiqua/kalender196_date-20130713.html

…and a wonderful cantata in advance:

Antonio Vivaldi: Cessate, omai cessate (RV. 684)
Philippe Jaroussky, Concerto Melante

 

Recitative
Cessate, omai cessate,
rimenbranze crudeli d’un affetto tiranno;
Già barbare e spietate
mi cangiaste i contenti in un immenso affanno.

Cessate, omai cessate,
di lacerarmi il petto,
di traflger mi l’alma,
di toglier al mio cor riposo, e calma.
Povero core afflitto e abbandonato,
se si toglie la pace un affetto tiranno,
perche un volto spietato, un alma infida
la sola crudeltà pasce ed annida.

Aria
Ah, ah ch’infelice sempre
me vuol Dorilla ingrata,
Ah sempre piu spietata;
M’a stringe à lagrimar.
Per me non v’è nò,
non v’è ristoro
Per me non v’è nò,
non v’è più speme.
Eil fier martoro e le mie pene,
solo la morte può consolar.

Recitative
À voi dunque, ricorro orridi specchi,
taciturni orrori, solitaris ritiri, ed ombre amichi
trà voi porto il mio duolo,
perche spero da voi quella pietade,
che Dorilla inhumana non annida.
Vengo, spelonche amate, vengo specchi graditi,
affine meco in volto il mio tormento in voi
resti sepolto.

Aria
Nell’ orrido albergo ricetto di pene
potrò il mio tormento sfogare contento,
potrò ad alta voce chiamare spietata
Dorilla l’ingrata, morire potrò.
Andrò d’Acheronte sù le nera sponda,
tinguendo quest’onda di sangue innocente,
gridando vendetta,
ed ombra haecante vendetta farò.

Green

2013. május 20. hétfő

Voici des fruits, des fleurs, des feuilles et des branches
Et puis voici mon coeur qui ne bat que pour vous.
Ne le déchirez pas avec vos deux mains blanches
Et qu’à vos yeux si beaux l’humble présent soit doux.

J’arrive tout couvert encore de rosée
Que le vent du matin vient glacer à mon front.
Souffrez que ma fatigue à vos pieds reposée
Rêve des chers instants qui la délasseront.

Sur votre jeune sein laissez rouler ma tête
Toute sonore encor de vos derniers baisers;
Laissez-la s’apaiser de la bonne tempête,
Et que je dorme un peu puisque vous reposez.

(Paul Verlaine)

Reynaldo Hahn (1874-1947): Offrande
Philippe Jaroussky, Jérôme Ducros

Gyümölcsök és virág és ágak lombja: vedd el,
s vedd szívem is, amely csak tehozzád hajol.
Csak ezt hoztam: ne tépd össze fehér kezeddel,
s legyen szép szemeid öröme e csokor.

Siettem; elborít még a hajnali harmat,
mely a friss szélben a homlokomra fagyott.
Ha eléd borulok, drága pillanatoknak
álma feledteti, hogy mily fáradt vagyok.

Hadd hajtsam fejemet ifjú kis kebleidre,
még benne zengenek utolsó csókjaid;
engedd, jó vihara hadd csendesüljön így le,
s hogy míg pihensz, veled aludjam egy kicsit.

(Szabó Lőrinc fordítása)

André Caplet (1878-1925): Green
Philippe Jaroussky, Jérôme Ducros

Íme, gyümölcsök, virágok, lombok és ágak,
szívem is köztük, csak néked tartogatom.
Fehér kezeddel ne taszítsd messze a vágyat,
legyen szép szemednek kedves ma hódolatom.

Beszitált a hajnali harmat, úgy siettem,
kristálycseppje korai széllel ül homlokomon.
Hagyd fáradtságom lábaidnál kipihennem,
ábrándos álmoktól űzött, tán megnyugodom.

Engedd, hogy fejem duzzadó kebledre hajtsam,
csókjaid visszhangja éled, ha értem üzensz;
Engedd, csillapodni jó viharom magadban,
s aludnom egy keveset, ameddig te is pihensz.

(Koosán Ildikó fordítása)

Happy Birthday!

2013. február 13. szerda
tags:

If I had more talents as a fangirl, I would probably write a longer post, with an endless list of heartfelt good wishes and over-the-top confessions about how his angelic voice changed my life forever, etc. But being my usual, very average and slightly boring self, I rather stick to more commonplace (still, not less sincere) phrases.

Happy birthday, dear Mr. Jaroussky, and many happy returns!

*  *  *

Upload of the day — something I never get tired of listening to.

Reynaldo Hahn: L’heure exquise
Philippe Jaroussky, Jérôme Ducros

La lune blanche
 Luit dans les bois ;
 De chaque branche
 Part une voix
Sous la ramée…

 Ô bien-aimée.

 L’étang reflète,
 Profond miroir,
 La silhouette
 Du saule noir
 Où le vent pleure…

 Rêvons, c’est l’heure,

 Un vaste et tendre
 Apaisement
 Semble descendre
 Du firmament
 Que l’astre irise…

 C’est l’heure exquise.

(Paul Verlaine)

(Super)Heroes

2012. december 2. vasárnap

I made this picture originally for a certain friend, but decided to share it here too. I’m sure that many of you will agree — we do need that CD!

Kép

If you have a déjà vu, you are right, of course: the original pictures are from the photoshoot for “Heroes”, by Marc Ribes & Albert Vo Van Tao.

%d blogger ezt kedveli: